Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

édes2ben

édes2ben

5. rész

2015. január 24. - Hajny

"Randi munka után?" Ezt az sms-t írtam Csillának még ebéd után, de csak késő délután jött a válasz:

"Este 8-ig vannak körmös vendégeim. 8-ra átjössz? Rám férne egy alapos hátmosás..."
Na, ez kész, gondoltam. Mégis mit mondjak Gergőnek, miért megyek át Csillához este 8-kor?
Sokáig töprengtem, mikor váratlanul megszólalt a mobilom előttem. Gergő. Kért, hogy ne haragudjak, de a haverja letöltött megint valami idétlen videójátékot, és elmenne hozzá kipróbálni, aztán meg még beülnek egy kocsmába, ne várjam meg ébren. Próbáltam úgy tenni, mint aki bánja, hogy a kedves későn jön haza, valójában azonban repestem az örömtől, amiért ilyen könnyen, ilyen gyorsan adódott a lehetőség, és át tudok menni Csillához.
Hazafelé menet elmentem a virágbolt előtt, mint ahogy elmegyek minden álló nap, most azonban megkapta a szememet a kirakatban egy fehér rózsa. Éreztem, hogy kell nekem, Csilla nagyon örülne neki.
8 után 10 perccel a rózsával állítottam be hozzá. Kicsit zavarban voltam, nőnek nem adtam még virágot azon kívül, hogy édesanyámat anyák napján, meg  a névnapján felköszönöm. De az a helyzet azért nagyon más, mint ez.
Csilla teljesen természetesen vette, és nagyon örült neki. Valóban fáradtnak tűnt. Beszélgettünk, nevetgéltünk, tévéztünk, jól eltelt az este, de azért sort kerítettünk a hátmosásra is.
Egymással szemben ültünk be a kádba, előbb Csilla, majd én. A lábaink összegabalyodtak, nagyon vicces volt, ugyanakkor nagyon izgató is, ahogy a lány vizes combja az enyémhez ért. Közel csúszott hozzám, lábát a hátam mögé tette, simogattam az arcát, nyakát, de a sok habtól csúszott a kezem lefelé a válláról a hátára, csípőjére, combjára, s egyre jobban vonzott egy pont... Közben Csilla a melleimet simogatta egy fürdőszivaccsal, a nyelvét pedig nem vette le a nyakamról.
- Mi lenne, ha kiszívnám? - ajánlotta.
Hevesen ráztam a fejem! Még csak az kéne! Hogy magyaráznám meg otthon? Totál lebukás. És a munkahelyemen? Kinevetne mindenki.
- Azt hallottam, hogy az embereknek a fülüknél is van erogén zónája - suttogta a fülembe. - mi lenne, ha kipróbálnám?
Választ sem várva végignyalta a fülcimpámat, szopogatta a fülbevalómat, a fülemmel együtt, sőt, piciket bele is harapott. Én meg alig bírtam úrrá lenni a csiklandósságomon. Ha nem hagyja abba, akkor nagy röhögésben török ki, az biztos. De a hatás, meg kell hagyni, nem maradt el. Kellemesen bizseregtem tőle, és kedvem támadt azonnal kimászni a kádból, karon ragadni őt, és behúzni a hálóba, hogy most azonnal szeretkezzünk.
- Kívánlak! - suttogtam.
- Dőlj hátra - biztatott Csilla.
Én persze parancsszóra rögtön tettem a háta mögé a lábam, hátradőltem a kádban, derekamig ért a kellemesen meleg víz, a hab pedig a mellemig. Csilla nyalogatta a nyakamat, ujjaival pedig szeméremajkaimat simogatta, majd a csiklómat, annak is a hegyét izgatta körbe-körbe, aztán a másik kezét is bevetette, és finoman ujjazott. Egy, majd két ujjal. A víz lágyan simogatott, Csilla kezének mozgásától hol jobban, hol csendesebben hullámzott. Nagyon kellemes volt, és a víz, és a lány ügyes kezének összjátéka nagyon izgatott. Ha a villany nem világít a szemembe, azonnal elélveztem volna, így azonban nehezebb volt összpontosítani.
Csilla a mellemre hajolt, szopogatta, nyalogatta a mellbimbómat először az egyiket, majd a másikat, hosszan, finoman, közben úgy éreztem, hogy a víz egyre forróbb, a  levegő is nehézzé vált, kapkodnom kellett utána, aztán kellemes bizsergést éreztem a hasamban, Csilla is lassabban simogatott odalent, és lágyan, lassan, hihetetlen érzékiséggel elégített ki.
Elnyúltam a fürdőkádban, mint egy béka, ha Csilla nem tart meg, még el is süllyedek a vízben, ő azonban nem engedett el, tovább nyalogatta a mellemet, egészen addig, míg a testem le nem csillapodott, és a gondolataim ki nem tisztultak.
- Még a hátad sem mostam meg... - mondtam.
Csilla megfordult a kádban, hogy nekem háttal legyen, és egy fürdőszivacsot nyomott a kezembe.
- Miért fehér rózsát hoztál? - kérdezte.
- Nem is tudom. Megláttam a kirakatban, és éreztem, hogy el kell hoznom.
Csilla nem szólt. Gondolkodott.
- Miért? Te milyen virágot hoztál volna a helyemben?
- Vöröset! Csakis vöröset, egészen biztos! - suttogta.
Már értettem, miért kérdezte. Így akarta megtudni, hogy amit érzek iránta, az szerelem e. Részéről a választ megtudtam. Elárulta egyértelműen.
Nem szóltam semmit, csak simogattam, dörzsölgettem a hátát, vállát, összefogta a haját a feje tetején, így a nyakához is hozzáfértem. Aztán közelebb csúsztam hozzá, a hasam hozzáért a derekához. Megmarkoltam a melleit. Csilla felszisszent. Ujjaim közé fogtam a mellbimbóját, ami azonnal kőkeménnyé duzzadt.
- Izgass, izgass.... - biztatott elfúló hangon.
Kezem lecsúszott a hasára, majd a puncijához. Ő azonnal feltette a lábát a kád szélére, hogy minél jobban hozzáférjek. Két ujjam között volt a csiklója, kicsit összeszorítottam, úgy simogattam. Csilla hátravetette a fejét, olyan erővel, hogy alig bírtam megtartani a vállammal. Szemét becsukta, nyalogatta a szája szélét, mintha kiszáradt volna. Dörzsöltem egyre gyorsabban, egyre hevesebben, egészen addig, amíg Csilla megfeszítette magát, és elélvezett.

4. rész

Csillával úgy beszéltük meg, hogy átmegyek hozzá délután. Egy kicsit korábban érkeztem, mint kellett volna. Kedvesen, de hidegen nyitott ajtót, és a hálószobába vezetett, hogy ott várjam meg, míg ő a másik szobában végez a műkörömépítéssel. Csak futólag láttam, és csak hátulról, azt a vörös hajú nőt, aki szépülni jött Csillához.

Ami azt illeti, nem is bántam, hogy egy kicsit szétnézhetek a hálószobában, Csilla talán legrejtettebb zugában, s amint egyedül maradtam, mint akinek az élete függ ettől, úgy pásztáztam végig a szememmel a szobát, hátha megtudok valami újat, valami izgalmasat a kedvesről.

A szekrénysoron megpillantottam a tévé mellett egy igazolványtokot. Rögtön felcsillant a szemem, hátha abban lapul az igazolványképe, gyorsan belenéztem, és igen!! Csilla gyönyörű arca nézett vissza rám amint felnyitottam. Milyen szép, még ezen a képen is! Mindenki másnak, nekem is, az igazolványképeim kifejezetten előnytelenek, míg neki olyan, mintha valami divatfotózáson készült volna. Elhatároztam, hogy kérni fogok tőle ebből a képből.

A tévé alatt,a  DVD lejátszó mellett egy csinos lemeztartót láttam. Alja, üvegből, mintha hamutartó lenne, ízlésesen rágravírozva a CD és DVD szavak. Közepében hurkapálcika, persze szintén üvegből, erre voltak mint a gyöngyök, úgy felfűzve a lemezek egymás hátára. Vagy 100 db. Vagy annál is több. Hirtelen ötlettől vezérelve, megnéztem a felsőt: alkoholos filccel, csinos, kerekded beűkkel filmcímek, főszereplők, műfajok voltak ráírva. Levettem a lemezek felső egyharmadát, elkezdtem olvasgatni a címeket. Amerikai vígjátékok sora, többségét én is ismertem, szerettem, de volt pár ismeretlen is számomra. Lesz mit megnézni Csillával. Nézegettem a középső harmadát a lemezeknek: krimik, dokumentumfilmek, legtöbb számomra ismeretlen. A lemezek alsó harmada volt a legérdekesebb, itt már csak filmcímek voltak feltüntetve, az is sok esetben csak rövidítve. A lemezek aljához közelítve egyre többre már csak az volt írva: XXX. Majdnem legalul rábukkantam egy lemezre, ami más írással volt írva, mint az eddigiek, hosszúkásabb, dőltebb betűkkel: "Éjjeli műsorok by Edina"

Megint ez a név, Edina. Csilla régi szerelme. Sejtettem, hogy pornófilmek vannak rajta, mégis roppantul kíváncsi voltam, hogy milyenek, miért pont azokat a filmeket adta a szőkeségnek.

- Szeretnél belenézni? - kérdezte Csilla, és váratlanul átölelt hátulról. Egészen megfeledkeztem róla, ő időközben végzett a körmözéssel, és magunkra maradtunk.

- Akár! - válaszoltam.

- Ok! Most már ráérek! - súgta, és magához húzott, finoman, puhán megcsókolt. Minden mozdulata olyan gyengéd volt, annyira érzéki, hogy teljesen elvarázsolt, rabul ejtett, s ahogy a nyakam simogatta, alig vártam, hogy máshol is érintsen, bárhol, mindenhol, ahol csak akar.

A lemezt a lejátszóba nyomta, a tévén pedig azonnal megjelent a feliratozás, pörögtek a képek, két lány játszott egymással, kéjesen csókolóztak, közben pucsítottak egészen természetellenes pózokban, s furcsa mód, nagyon erősen izgatott engem. Csillával befeküdtünk az ágyba, én hanyatt, ő pedig mellém bújt oldalt, én a tévét néztem, ő pedig leginkább engem, s a keze meg sem állt, simogatta az arcomat, nyakamat, vállamat.

A filmben a két lány időközben levetkőztette egymást, és látszólag borzasztóan felajzott állapotban, meztelenül dörgölőztek egymáshoz. Csilla kigombolta a nadrágomat, és lehúzta a cipzárt. Ujjaival simogatta a szeméremdombomat, én pedig alig bírtam türtőztetni magamat, annyira kívántam. Azonnal. Sokszor!

Lehúzta a nadrágot rólam, s a bugyit félrehúzva végigsimított a nagyajkak között, végighúzva az ujját a csiklómon is, s mélyet sóhajtott, ahogy érzékelte, mennyire nedves vagyok. Gyorsan lekapta rólam a bugyit, s finoman, lassan simogatta csiklóm hegyét. Rögtön éreztem a forróságot, a testem azonnal reagált Csilla becézgető mozdulataira, máris el tudtam volna élvezni. A filmben közben nyalták, falták egymást, már oda sem tudtam nézni, mert túl sok volt az inger, ami ért engem, becsuktam a szemem, és próbáltam másra gondolni, nem mertem azonnal elélvezni. Mert mégis, milyen már az? Mit gondol majd Csilla.

- Engedd el magad! Csak lazán.... élvezz el.......- súgta Csilla. Még a hangjával is simogatott, hát még ott alul, nem is tudtam már visszatartani, arcom égett a forróságtól, remegtem, s átadtam magam az orgazmus hullámainak.

Csilla a szeméremdombomon pihentette a kezét, a filmben is elélvezett mind a két csaj, de azért továbbra is olyan kéjesen szopogatták egymás nyelvét, mintha mi sem történt volna. Lassan vége lett a filmnek, de természetesen rögtön következett a másik, egy szimpatikusabb, csinosabb pár, mindkét lány szőke, magas, vékony. Beszélgettek egy kanapén ülve, hosszasan, kihívóan néztek egymás szemébe.

Csilla ujja ismét simogatni kezdett, először a combomat, aztán a nedveimet szétkente mindenfelé, a combomra, a hasamra, s ahogy simogatott, éreztem, hogy újra el tudnék élvezni, de nem kellett mondanom neki semmit, az ujja kezelésbe vette a csiklóm hegyét, és ugyanolyan lassan, körkörösen simogatta, közben simogatta, csókolgatta az arcomat, A filmben a pár közben egymást vetkőztette, idétlenül szopogatták egymás ujját, olyan átéléssel, mintha minimum  a világ legvonzóbb hímvesszője lenne. S engem abban a pillanatban még ez is izgatott. Éreztem, ahogy Csilla simogatott, hogy már tocsogok a nedveimtől, a lány pedig elismerősen mosolygott.

- Nagyon bejön neked a filmnézés. Sűrűn fogjuk ezt csinálni ezután - súgta, majd belenyalt a fülembe.

Ahogy a filmet néztem, ahogy Csilla ujja simogatta a csiklómat, ahogy a nyakamba éreztem a lány forró leheletét, úgy közeledtem egy újabb orgazmushoz.

- Finom - súgtam neki- Nagyon finom.

Csilla gyorsított kicsit a tempón, becsuktam a szemem, és az ő mosolygó szemét láttam magam előtt, mikor újra elélveztem.

A két lány közben egy vastag élethű vibrátorral játszadozott, sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy keményen dugták egymást vele, hiszen tövig merült aszerszám hol az egyik, hol a másik lány puncijában.Sőt, máshol is.

-Most én szeretném neked- súgtam Csillának.

- Azt most nem lehet- mosolygott. Nemsoká jön a következő vendégem.

- Nem mondod?! Miért nem szóltál?

- Most szólok - mosolygott, és olyan szeretettel bújt a nyakamhoz, hogy azt kívántam, sose múljon el ez a pillanat. - Egy régi ismerősöm jön, nemrég telefonált, azért nem tudtam szólni. Nem akartam lemondani, de ígérem, máskor nem szervezek be plusz vendégeket, ha tudom, hogy veled randizhatok.

- Mondanod kellett volna,ha tudtam volna, nem is kezdtünk volna bele semmibe - mondtam.

- Ugyan már! Mit számít? Majd este folytatjuk - nevetett a szeme is.

Elgondolkodtam. Átfutott egy csomó minden az agyamon. Nem tudok este jönni, otthon lesz Gergő. Hogyan oldhatnám meg? Mit mondhatnék már megint otthon?

-Én is szerettem volna csinálni neked- mondtam.

- Tudom.  Így legalább biztosan átjössz este!

 

3. rész

Csilla mellém feküdt. Oldalra fordult, kezét a hasamra tette, az arcát a nyakamba temette.  Olyan kellemes érzés kerített hatalmába, amitől a testem teljesen nehézzé vált, majdnem elaludtam. De még mielőtt elszenderedtem volna, Gergő jutott eszembe. Meg az otthoncsinosítás. Meg hogy Csilla Gergő szerint egy beképzelt kis ribanc.

- Haza kell mennem! - súgtam Csillának.
Ő is majdnem aludt, félálomban motyogott valami "nem engedlek"-félét.
- Haza kell mennem, nagyon fáradt vagyok! - próbálkoztam újra, néhány perccel később.
- Hát akkor aludj itt- súgta Csilla, s nem volt hajlandó megmozdulni se.
- Kérlek ne csináld ezt, mindjárt elalszom!
Csilla felült az ágyban. Szép szemével nagyon komoran nézett rám.
- Menj, ha menni akarsz! - mondta durcásan, és lustán felkelt, kivonult a fürdőszobába. Én is oda akartam menni, rendbe akartam szedni magam, mielőtt Gergő szeme elé kerülök. Kimentem a konyhába, ittam egy teát, még Csilla aktuális újságaiba is belelapoztam, mire kijött a fürdőből.
- Kérlek maradj még egy kicsit - kérlelt, sőt, szinte könyörgött Csilla az ajtóba, mielőtt elmentem tőle.
- Nem lehet, értsd meg, elmúlt este 8 óra, mennem kell, hogy ne kelljen magyarázkodnom Gergőnek.
Csilla nem szólt semmit, kinyitotta az ajtót, kiengedett, de szinte parázslott a szeme, annyira haragudott, amiért otthagytam.
Otthon aztán hamar ágyba bújtam, Gergő nyeles aszpirinjéből nem kértem, még egy kis hasfájásra hivatkoztam.
Másnap szerettem volna megbeszélni Csillával azt, hogy én párkapcsolatban élek, nekem otthon van a helyen éjszaka, Gergővel összetartozunk. Tudtam, hogy mindezt Csilla pontosan jól tudja, csak a véleményére voltam kíváncsi, arra, hogy ha mindezt tudja, akkor miért haraggal válunk el, ha haza kell mennem. Ez hihetetlen nagy feszültséget okozott bennem. Akartam Csillát, de nem akartam bonyodalmat a Gergővel való kapcsolatomban, és nem akartam semmiféle fájdalmat okozni Csillának.
Felhívtam. 8 csörgés után a hangpostája vette fel. Sokkal később hívott vissza. Gergő elől a fürdőszobába húzódtam be, hogy nyugodtan tudjunk beszélni.
Kiderült, hogy Csilla nincs is otthon, még reggel elutazott vidékre, a szüleihez. Ezt előző nap nem is mondta. Azt hittem, otthon lesz hétvégén is, és tudunk majd még beszélgetni, találkozni.
- Miért haragudtál rám este? - kérdeztem.
Ő szelíden, nyugodtan válaszolt, nem volt már harag:
- Csak szerettem volna, ha még maradsz. Ha minél többet lehetünk együtt. Máskor aludhatsz is nálam! Szívesen látlak!
A háttérben meghallottam egy női hangot, ami kicsit hasonlított a Csilláéhoz, biztosan az anyukája hívta őt.
- Mennem kell - mondta, majd bontotta a vonalat.
Csalódott voltam. Mérhetetlenül hiányzott. Folyton rá gondoltam, minden percben őt láttam magam előtt, és még csak megbeszélni sem tudtam ezt vele. Magamra hagyott a gondolataimmal.
Hétfőn úgy mentem el dolgozni, hogy a telefonhívásom után nem is beszéltünk Csillával, és nem is láttam.
Igyekeztem a munkámra figyelni, összekapni magam, kedves lenni a kolléganőimmel. Sorba rendeztem az asztalomon az irataimat, miközben fülemen a telefon, és egyszerre próbáltam minél több ügyet intézni. Be akartam hozni a pénteki lemaradásomat is. Korábban érkeztem a munkahelyemre, még a főnököm előtt. Mosolygott is az öreg, reméltem hogy értékeli az igyekezetemet, és látja, hogy nem lógni, hanem dolgozni akarok. Igenis megbecsülöm magam. Úgy terveztem, hogy maradok kicsit túlórázni is, legalábbis addig, amíg a főnök el nem megy, hogy lássa, mennyire dolgozom. Ebéd után a hasam görcsölni kezdett, elmentem a mosdóba. Hát persze, kaptam észhez, már aktuális. Megjött! Így aztán a hétre Csillával randi ugrott, de odase neki, úgyis dolgozni akarok.
De még mielőtt a munkaidő letelt volna, hívott Csilla.
- Szia Édes! 5-re eléd mehetek? - kérdezte olyan kedves, simogató hangon, hogy nem lett volna szívem visszautasítani, sem megvárakoztatni őt.
- Rendben! 5-ig vagyok, pontban 5-kor elindulok innen, a buszmegállóban találkozunk. Jó így? - kérdeztem.
Megbeszéltük, de mégsem úgy jött össze. Csilla 4.45-kor belépett az irodába, és pont a főnökömbe bukott, tőle kérdezte, hogy engem hol talál.
Láttam Péter bácsi rosszalló tekintetét, mikor bekísérte Csillát hozzám, szúrósan nézett rám, mintha azt akarta volna mondani a szemével: "most meg látogatókat fogadsz, ahelyett hogy dolgoznál! Nem lesz ennek jó vége!"
Nem bírtam volna a feszültséggel teli irodában maradni tovább, Csilla úgy jött, mint egy megváltás, összekaptam magam, és már léptünk is le.
Csilla rendelt egy pizzát, és mire hazaértünk, addigra a földszinten várt a pizzafutár is. Megvacsoráztunk, nála. Én otthonról semmi neszt nem hallottam, Gergőt kb 7 órára vártam haza.
Csillának mondtam, hogy menstruálok, egy darabig fékeztük is magunkat. Míg be nem hívott a hálószobába azzal, hogy tévézzünk. Lefeküdtünk egymás mellé, de ő a fejét se tette le, máris odahajolt hozzám, megcsókolt. Combja a combjaim közé csúszott, s a következő pillanatban már rajtam volt. Még a tévét se kapcsoltuk fel.
- Úgy hiányoztál! - búgta Csilla a fülembe - És olyan jó, hogy itt vagy!
Újra megcsókolt, finoman, hosszan. Olyan gyöngéden, mintha csak simogatná a nyelvével a nyelvemet.
Hirtelen ötlettől vezérelve, fordítottam a felálláson, én feküdtem őrá. Felhúztam a pólóját, belenyaltam a köldökébe, felhúztam a pólót a melltartójáig, végignyaltam a bőrét a melltartó mellett. Csilla picit felhúzta magát, hogy a pólót le tudjam venni róla. Sötétbordó melltartót viselt. S most vettem csak észre, hogy a nyakláncon, ami mindig a nyakában van, egy kereszt lóg. Megsimogattam. Csillához tartozik. Csilla része ez is. Ezzel együtt tökéletes ez a lány.  Úgy éreztem, hogy vallásával, bármilyen gondolatával együtt elfogadom őt, és szeretem úgy, ahogy van.
A lány letolta a nadrágját is, egy a melltartóhoz illő, ugyanolyan színű tangát viselt. Végigsimogattam a bugyija mentén, majd oldalra húztam, simogattam a forró, szinte tüzesen forró punciját. Ahogy széttárta a combját, és jobban hozzáfértem, éreztem, hogy máris nedves. Akarja.
Én is. Engem tovább tüzelt a gondolat, hogy most csak én fogom neki csinálni, ő nem csinálhatja, hiszen én menstruálok. Nem engedtem neki, még annak ellenére sem, hogy utalt rá, hogy tamponnal őt még ez sem zavarná. Természetesnek érzi, én meg zavarónak.
Megnyaltam a punciját. Édes volt, mint a méz, de nem hagyta sokáig ízlelgetni, útban volt a bugyija, elkezdett feszengeni, majd tolni lefelé a zavaró ruhadarabot. Segítettem neki. Majd gyorsan visszatértem a puncijához, nehogy megelőzzön az ujjával. Képes rá, tudom!
Körbenyaltam párszor, és máris hallottam, hogy egyre mélyebbeket lélegzik, és közben hihetetlenül nedves lett. Tenyerével a mellét kezdte markolászni. 
Két ujjam becsusszant, olyan mélyre dugtam, amilyen mélyre csak tudtam, de még így is rövidnek bizonyultak az ujjaim. Nyalogattam körbe-körbe a csiklóját. Megmarkolta a selyemtakarót, és apró nyögések közepette elélvezett. Ujjamat a hüvelyében hagytam, hogy érezzem, ahogyan lüktet.
Combjára hajtottam a fejem, és hagytam, hogy szép lassan megnyugodjon. Vártam, de úgy éreztem, hogy mégsem nyugszik meg, felnéztem az arcára a félhomályban, akkor vettem észre, hogy súlyos kövér könnycseppek folynak végig az arcán.
- Mi baj van? - kérdeztem őszinte aggodalommal.
- Semmi. - szipogta.
- Valami csak van, ok nélkül nem sír az ember.
- Semmi tényleg, semmi - suttogta, majd a párnája alatt papírzsepit keresett.
Odabújtam hozzá, öleltem, csókoltam a nyakát.
- Kérlek mondd el! - kérleltem
Sokáig ültünk ott összebújva, mire ki merte mondani. Alig hallhatóan suttogta:
- Nem akarom, hogy te mással is legyél. 
Eltoltam magamtól. - Miért mondod ezt? - kérdeztem felháborodva. - Tudod nagyon jól, hogy Gergővel élek együtt. Ő az élettársam, egy napon hozzámegyek feleségül, gyerekeket akarok szülni neki...
Tudtam, hogy nagyon megviseli, hogy én kapcsolatban élek, de most szembesültem vele, hogy ennyire!
Csilla már nem hallgatta végig, kiment a konyhába, engem faképnél hagyva.
Pár perccel később megállt a szobaajtóban.
- Teát készítek. Őszibarackos gyümölcsteát, vagy citrom ízű zöldteát kérsz? - kérdezte, s látszólag az előbbi sírásnak már nyoma sem volt.
- Citromos jó lesz - mondtam, s én is próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna.
Teát szürcsölgetve még utoljára megemlítette a témát.
- Bocsi az előbbiért. Felejtsd el kérlek- suttogta, de nem nézett a szemembe. Én pedig úgy döntöttem, ha ő azt kéri, felejtsem el, akkor nem beszélünk erről többet.
Gyönyörködtem Csillában, amint szürcsöli a forró teát, két kézzel megmarkolva, mint aki fázik. Persze nem lehetett melege, melltartóban, bugyiban ült le a konyhában. Legalább tovább láthattam lapos, feszes hasát, szoláriumtól kellemesen barnás bőrét, amit már egyre jobban megismertem.  Ismertem a tapintását, az illatát, és napról napra egyre jobban vonzódtam hozzá. 
- Mi a legextrémebb szexuális élményed? - kérdezte Csilla, és nagy érdeklődéssel fürkészte az arcomat.
- Nem is tudom, nem igazán vonzanak az extrém helyzetek - vallottam be.
- Vagy csak eddig nem gondoltál rá - helyesbített Csilla.
- Neked mi volt? - kérdeztem vissza.
- Nem ér, neked kell először válaszolni, mert én kérdeztem előbb.
- Rendben. Ha ez extrémnek számít, szoktuk csinálni a mosógépen Gergővel. Ennél extrémebb nem jut eszembe.
Csilla mosolygott. Láttam rajta, hogy az én élményeim meglehetősen szerények lehetnek az övéhez képest. Felkeltette az érdeklődésemet, de nem voltam benne biztos, hogy én minden vad kalandjára kíváncsi lennék.
- Én csináltam már például vonaton is. - felelte.
- Vonaton? - kérdeztem - az tényleg elég merész...
- Ja, pláne, hogy voltak is még a vagonban mások rajtunk kívül.
- Ciki lett volna lebukni - mosolyogtam.
- Nem kicsit. Mert az illető lány volt...
- Nem semmi vagy! Ki volt az? - érdeklődtem finoman.
- Egy nagyon jó barátnőm volt, Edina - mondta, s elgondolkodva kinézett az ablakon.
Elképedtem. Hát Csilla tényleg bármire képes. Kértem, hogy ne meséljen többet. Nem vagyok rá kíváncsi, ő meg azt kérte, legyek nyitottabb a későbbiekben, és ne zárjak ki semmilyen kellemes élményt az életemből.
Hetekkel később, mikor már nem is emlékeztem erre a beszélgetésünkre, felhívott telefonon a munkahelyemen, hogy értem jöhet e, mire végzek. Beleegyeztem, vártam őt, bár a megfogalmazást furcsálltam kicsit. Mi az hogy értem jön? Nem inkább elém jön? Máskor mindig jött elém, és együtt mentünk busszal haza. Most pedig értem jön, mint anyuka megy az óvodába a gyerekért?
Pontban ötkor megjelent Csilla az irodám ajtajában, fülig érő szájjal, boldogan. Már a szeme csillogásából láttam, hogy most valamire készül. Szerettem ezt a csillogást, ez mindig jót jelentett. Ezután mindig kellemes kalandok vártak ránk.
Az irodából kilépve nem a buszmegálló vette az irányt Csilla, hanem a parkoló felé. S mikor értetlenül néztem rá, megcsörgetett egy slusszkulcsot a zsebében.
- Neked van autód? - kérdeztem, mert úgy tudtam, hogy nincs. És ha lenne, miért jár folyton busszal??
- Nekem nincs, de rábeszéltem nagybátyámat, hogy adja kölcsön pár napra. - mondta csillogó szemekkel.
A parkolóban egy öreg piros Opelba szálltunk be.
Először egy kisboltnál álltunk meg. Csilla egy üveg ásványvizet, meg egy zacskó papírzsepit vásárolt. Kacsintott, és mondta, hogy szükség lesz még rá.
Kimentünk a városból. Egy kereszteződésnél Csilla tétovázott egy kicsit, majd megjegyezte:
- Itt mindig jobbra kanyarodok, arra kell mennem anyukámék felé. Most azért is balra megyünk!
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Még nem tudom, de ha már tudom, akkor szólok.- mondta, majd a munkahelyről kezdett mesélni, hogy milyen sok kisbaba született a napokban, a váltakozó hideg-meleg frontok hatására, és hogy olyan sok munkájuk van, hogy alig tudott elszabadulni. Túlóráznia is kellett egy kicsit.
10-15 kilómétert is autózhattunk, mikor Csilla egy fasor mellett lekanyarodott egy földútra.
- Ez itt jó lesz - mosolygott, és felém kacsintott, amiből egyből rájöttem, hogy mit tervez. Keze a combomra csúszott.
- A vezetésre figyelj! - kértem.
- Rendben. Akkor simogasd te az én combomat. - olyan szépen kérte, hogy vezetés ide vagy oda, elkezdtem simogatni. 
Hosszú fasor mellett haladtunk, már a főutat alig lehetett látni a visszapillantó tükörből, mikor Csilla megállt. Sem szemben, sem a hátunk mögött nem láttunk egy lelket sem.
- Akarlak! - suttogta Csilla, s lassan, finoman megcsókolt. Ajka forró volt, pici nyelvével azonnal a számat simogatta, majd a nyelvemet kereste. Vékony farmerdzseki volt rajta, alatta egy halványkék felső, közepén Micimackóval. Rajtam egy kötött pulcsi volt. Május közepe lévén kellemes meleg volt egész nap, így estefelé már kezdett hűlni a levegő. A kocsiban meleg volt, egész úton alacsony fokozaton fűtött Csilla.
- Másszunk át a hátsó ülésre - javasolta.
Túlzás lenne azt állítani, hogy kényelmes volt a kis Opel hátsó ülése. Csilla minduntalan próbált rám feküdni, de nem fértünk el kényelmesen, a fejemet nyomta a könyöktámasz, a lábamat meg az első ülés, de láttam Csillán, hogy még így is képes teljesen belefeledkezni, kikapcsolni. Tenyerem alatt érezve formás fenekét, hosszú, vékony combját, nekem is kedvem lett volna a dologhoz, csak ebben a szituációban.
- Nem tudsz ellazulni, igaz? - kérdezte.
- Én nem, de te látom hogy igen - mondtam, s szájon csókoltam.
- Kívánlak nagyon! Megtennéd nekem...?
Hát persze hogy meg! Csilla ledobta a farmerkabátot, a melléig felgyűrtem a pólóját, a cipőt, nadrágot elhúzta. Hátradőlt a hátsó ülésen, lábát széttette, amennyire csak a lehetőségek engedték. Belecsókoltam a nyakába, majd a köldökébe, közben simogattam a combját, bársonyos bőre forró volt, törődést kívánt.
- Mi ez a zaj? - kérdeztem, mert mintha motorzúgást hallottam volna.
- Nem tudom. Ne foglalkozz vele. - mondta Csilla, bár szerintem ő nem is hallott semmit...
Pici tangáját elhúztam, hogy a puncijához hozzáférjek, Csilla a combját átette keresztben az én combomon, hogy még közelebb legyünk egymáshoz.
- Csókolj meg! - kérte.
Csókja heves volt, követelőző, közben két ujjal ujjaztam, belül forró volt, és kimondhatatlanul nedves. Ragacsos ujjammal simogattam a csiklóját, először csak finoman, néhány percig, aztán éreztem, hogy neki sem megy most olyan könnyen, gyorsítottam, és jobban rányomtam az ujjam érzékeny kis pontjára, aminek meg is lett a hatása, valósággal elöntötték a nedvei, két kézzel megmarkolva a kezemet élvezett el. Közben végig csókolóztunk. A nyelvével meg-megállt, nem tudott a csókra figyelni. Néha engem meg is harapott egy picit, de így volt tökéletes. Csilla pedig nagyon hálásan szuszogott  mellettem. 
Kezem a bugyijában, pólója melltartóig felgyűrve, időközben egészen közel ért a hang, két quad-os húzott el mellettünk. A földút elég széles volt ahhoz, hogy elférjenek mellettünk. Csilla nem nézett oldalra, de én igen, mind a két pasi bebámult, az egyik olyan képet vágott, mint aki most látott először fehér embert, tán még el is sápadt.
Csilla meg csak nevetett. Boldogan, kielégülve.

 

2. rész

Ebéd után Gergő hívott, hogy hamarabb jön haza, már 3 előtt itthon lesz. Zavaromban elmondtam neki, hogy nem mentem dolgozni hasmenés miatt. Ő nem vette észre a füllentésemet, hanem még sajnált is, emlékezett, hogy már tegnap is beszéltem neki gyomorrontásról. Viccelődve még azt is megjegyezte, hogy betegnek ágyban a helye, kúrálni kell magát, és felajánlotta a nyeles aszpirint is.

Már csak ez kellett. Én Csillához tervezek menni, ő meg velem kíván ágyba bújni. Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy megmondom neki, hogy Csillához átmegyek délután, majd azt mondom, hogy a lány kért meg, hogy a túl kopár lakását segítsek kicsit otthonosabbá varázsolni. Hihetőnek éreztem a sztorit, hiszen én is otthon voltam, ő is, végülis összefuthattunk volna, és kérhetett volna ilyet valóban. És a lakás otthonosabbá tétele nőknél ki tudja meddig tart... Akár egy délutánba bele se fér. Egy hét is rámehet. Aztán meg hivatkozhatok arra, hogy szépen összebarátkoztunk Csillával, és majd Gergő is megszokja a gondolatot, hogy időnként átmegyek hozzá. 
Csillával sms-ben délután 5-re beszéltük meg a randit. Sokkal nyugodtabb voltam, mikor az ajtója előtt álltam, mint előző nap. Gergővel is sikerült megbeszélnem, kimenőt kaptam, tudja hogy Csillánál leszek, igaz, furcsállotta, mert ő egy hisztis ribancnak tartja Csillát, így ismeretlenül.
Csöngettem.
Szinte még a csengő sem szólalt meg, máris nyílt az ajtó előttem, és Csilla mosolygott rám, szélesen, boldogan. Kis passzos piros póló volt rajta, meg egy kék passzos farmer. Nyilván tisztában volt vele, hogy eszméletlen jó adottságai vannak, amit vétek lenne bő ruhákkal takarni, még itthon is. Valószínűnek tartottam, hogy még mikor egyedül alszik, akkor is testhez simuló pizsamát, vagy hálóinget visel, és ha belenéz a tükörbe, akkor elégedetten billegeti magát.
Már jó ideje teázgattunk, beszélgettünk, mikor Csilla közel hajolt hozzám, és lágyan megcsókolt. Ajka puhán, becézgetve, simogatva vette körül az ajkamat.
- Nagyon vártam, hogy végre 5 óra legyen, és itt legyél! Egész nap rád gondoltam! - vallotta be.
Ajkunk összetapadt, majd egyre közelebb bújt, felállt, s engem is felhúzott a székről, szorosan átölelt, haja simogatta az arcomat. Úgy éreztem, hogy megszűnik körülöttem minden, csak Csilla van. A puha szája, finom, becézgető keze, amely már a blúzom alatt kereste a melltartóm kapcsát, már csak ez létezett.
- Bemegyünk a hálószobába? - kérdezte Csilla.
- Szobára viszel engem? - kérdeztem, s nevettünk mindketten. A lány kézen fogott, úgy húzott be. Az ágy előtt ismét megölelt, megcsókolt, csak fél szemmel láttam a szépen megvetett ágyát, a finom selyemtakarót, aminek simogató ölelését máris a bőrömön éreztem, még így is, hogy még hozzá sem értem.
Egy magas szőrű, puha szőnyegen álltunk, amibe szinte bokáig belesüppedtem. Átvillant az agyamon, hogy mindez túl tökéletes. Csilla, a szobája, a környezet.
Megérdemlem én ezt egyáltalán? Én nem vagyok olyan szép, mint Csilla. Hirtelen esetlennek, bambának éreztem magam. Nem odavalónak. Az én hajam túl sötét, túl egyenes szálú, a ruháim nem eléggé nőiesek, a lakásunk nem eléggé hangulatos, az ágyunk unalmas, a szőnyegek régiek...
- Valami gond van? - kérdezte Csilla, s égkék szemével mélyen a szemembe nézett. Tekintete olyan tiszta, olyan gyönyörű volt, hogy ismét elolvadtam tőle.
- Nincs semmi... csak kicsit zavarban vagyok... - vallottam be.
- Érzem, hogy picit feszült vagy. Gyere, feküdj le! - behúzott az ágyba. S a finom selyem valóban olyan simogatón vett engem körül, mint ahogy előre sejtettem.
Csilla egy keskeny flakont hozott:
- A kedvenc masszázsolajam! - suttogta, s egy pillanat alatt lekapta a pólómat, még észhez se tértem, mikor már a melltartóm is ki volt kapcsolva, a farmerom pedig a térdemig lehúzva. Csilla ráült  a fenekemre. A térdére nehezedett, nem rám, azonban ilyen közelről érezni őt egészen különleges élmény volt. Nagyon izgató.  Közben a langyos síkos masszával bekente a hátamat, a nyakamnál kezdve, a vállamon sokáig elidőzve, aztán egyre lejjebb haladt, hol erősebben, hol lágyabban masszírozva át a bőrömet.
A keze sokkal kisebb volt, mint a Gergőé, sokkal melegebb, puhább, és persze ügyesebb. A feszültség kezdett oldódni bennem, s helyére a vágy költözött, a vágy, hogy megkapjam őt. Érezni akartam a közelségét, a bőrét még közelebbről, a csókját még hevesebben, és őt magát, egy az egyben!
Közben a fenekemhez ért a masszírozással, a bugyimat egyik-másik irányba is elhúzta az ujjával, szinte észrevétlenül, s már csak simogatott, nem masszírozott. Lágyan jártak az ujjai a derekamon, a fenekemen, a combomon, először csak kívül, majd nagyon ügyesen a combjaim belső felére irányította az ujjait. A bugyimat simogatta. A keze egyre forróbb lett, mint ahogyan én is, úgy éreztem, valósággal tüzel a testem. 
Benyúlt a bugyim alá, és végigsimította a puncimat. Egyik ujja végigsiklott a csiklómon. Égett az arcom. Kapaszkodtam a selyem ágyneműbe, mintha leeshetnék az ágyról.
- Voltál már nővel? - kérdezte váratlanul Csilla.
- Még soha! -vallottam be, de nem is figyeltem arra, amit kérdez, túlságosan el voltam foglalva az ujjával.
- Még soha? - kérdezett vissza, közben egy ujját lassan, finoman a hüvelyembe nyomta.
-Áhh- sóhajtottam.
- És most? 
- Most először - válaszoltam, mikor kihúzta az ujját.
Én nem mertem visszakérdezni, annyira egyértelmű volt, hogy ő már nagyon is tapasztalt ezen a téren.
Tovább simogatta a fenekemet.
- Gyorsan el szoktál élvezni? - kérdezte.
Némi töprengés után válaszoltam csak: - Nem mondanám, hogy gyorsan, elég sok időre van szükségem.
- Ohh- sóhajtott Csilla - akkor te biztosan sokáig, intenzíven élvezel!
Már a hangja is izgatott! És miket mond ez a lány?! Sokáig és intenzíven élveznék? Igazából nincs összehasonlítási alapom, nem tudom más lány hogyan élvez. Gergővel ez nem is beszédtéma nálunk. Még akkor sem, ha nem sikerül elélveznem. Arról sem szoktunk beszélni, hogy milyen volt a szex, milyen vágyaim vannak. Arról viszont igen, hogy micsoda szép szerszámmal áldotta meg az ég Gergőt. Méretes, formás. Büszke is rá a gazdája. És meg kell hagyni, én is büszke vagyok rá.
De hogy én hogyan élvezek el? Hát ahogyan sikerül...
- És te gyorsan élvezel el? - kérdeztem vissza.
- Én igen. Főleg, ha nagyon kívánok valakit. Úgy, mint most téged!- sóhajtott.
Ujjai ismét a hátamra vándoroltak, könnyedén siklottak az ujjai, kicsit még olajos volt a bőröm, az ő ujja meg nem kicsit síkos az én nedveimtől.
Teljesen ellazultam Csilla érintéseitől, pedig otthon még tartottam tőle, hogy túlzottan zavarban leszek. Levetkőzni egy idegen nő előtt, levetkőztetni egy idegen nőt, szeretkezni egy nővel, úgy, hogy még sosem voltam nővel. De meg kell hagyni, Csilla nagyon ügyesen oldotta meg a helyzetet, minden olyan természetes volt, olyan szeretettel teli. Vágytam rá, hogy én is érezhessem őt, végre lássam azokat a finom melleket, amik olyan keményen feszültek a melltartóban, a bimbókat, amik kővé dermedtek az ujjaim hatására... 
- Akarlak! -suttogtam.
- Fordulj meg, drága - súgta Csilla, én pedig a hátamra fordultam. Csilla azonnal fölém hajolt, ajkával finoman érintette a nyakamat, majd lassan a melleimet, mellbimbóimat, apránként felfedezve az egész felsőtestemet, közben lehúzta a bugyimat, és hol a csiklómat izgatta, hol a hüvelyembe hatolt 1-2 ujjal, de mindig ügyelt arra, hogy gyengédek, finomak legyenek a mozdulatai.
Simogattam az arcát, húztam magamhoz, hogy csókoljon meg, de csak éppen hogy a nyelvét a nyelvemhez érintette, felsóhajtott:
- Érezni akarlak!
Arca lassan eltávolodott az enyémtől, végigsiklott a mellemen, hasamon, végignyalta a combom belső falát, majd hosszan, lassan végignyalta a puncimat. Körbenyalta a csiklómat, majd hosszan, lassan, többször is végignyalt.
Gergő jutott eszembe. Ó, ha ő ilyet tudna!!
Csilla nyelve a csiklómra tapadt, beszippantotta, és nyalogatta, közben két ujját mozgatta lágyan fel-alá a hüvelyemben. Finoman. Teljesen elengedtem magam, hagytam, csinálja ahogy szeretné, ő pedig egyre gyorsabban, egyre hevesebben mozgatta az ujjait. Egy idő után úgy éreztem, ez sok nekem. Túl heves. Először nem mertem szólni, vártam, hátha csillapodik, de nem. Egészen belefeledkezett, belemelegedett a nagy munkába.
- Kérlek finomabban. - suttogtam.
Csilla azonnal kapcsolt. Még egyszer végignyalta a csiklómat, majd a hasamat, mellemet. Fölémhajolt:
- Ne hari- mosolygott - elragadott a hév.
Felültem Csilla mellé, megcsókoltam. Éreztem a nyelvén a saját puncimnak az ízét. Kíváncsi lettem volna, hogy Csilla mit szólt hozzá, de nem mertem volna megkérdezni. Vajon izgatja e, vagy zavarja? Tetszik e neki? Vajon más nőknek más ízük van e? Én a sajátomat természetesen éreztem már Gergő ajkán, az övén más érzést keltett bennem. Csillának azonban, nagyon akartam, hogy tetsszen. Nagyon akartam, hogy minden jó legyen, a legapróbb részletekig.
 
Csilla csókja nyugodtabbá, puhábbá vált. Lehúztam a pólóját. Fél szemmel láttam, hogy krémszínű push-up-os melltartó van rajta, hátul kikapcsoltam, lehúztam, közben Csilla a farmert húzta le magáról, és - nagyon meglepett, de - a bugyit is azonnal ledobta. Nem egy szégyenlős lány, az már biztos! Nem láttam a punciját, mert a csókot nem akartam én sem abbahagyni, de azt láttam, hogy mellbimbójának szép nagy sötét udvara van, középen a formás, kemény bimbókkal. A mellének pedig tökéletesen kerek volt az alakja, szabályos, amit még egy profi mérnök sem tudott volna szebbre tervezni. Először bátortalanul simogattam a melleit, de a puhasága, bőrének selymessége, és Csilla csókjának íze bátorított. Hanyatt dőlt, én pedig végignyaltam a melleit, pont olyan lassan, finoman, mint ahogyan ő csinálta nekem . Csilla széttette a lábait, és mély sóhajok közepette puncijához csúsztatta az ujjait. Éreztem, hogy nincs több időm, ha nem elégítem ki én, megteszi magának itt előttem, azonnal.
Puncijához hajoltam, megnyaltam. Olyan puha volt, mintha azon sosem nőtt volna még szőr. Egy pillanatra eltűnődtem, vajon hogyan csinálja? Ezt a titkot mindenképp ki kell majd szednem belőlem. De nem ez lesz az a pillanat...
Ahogy csak tudta, széttárta a combját, helyes kis csiklója fénylett előttem, sóvárgott egy kis gyengédség után. Finoman belenyaltam, körkörösen, mint ő csinálta nekem, majd a csiklója hegyét hosszabban, széles nyelvel izgattam. Csilla felsóhajtott, a mellére gyűrte a selyemtakarót. Még egyszer végignyaltam, Csilla megfeszítette a testét, halkan nyögött, és remegve elélvezett.
Mellkasa vadult járt, mikor ráhajoltam. Éreztem, milyen hevesen ver a szíve, milyen mélyen, szomjasan veszi a levegőt, és hogyan nyugszik meg minden sóhaj után.
- Még az ujjam se dugtam be... - suttogtam, mikor nagyjából megnyugodott mellettem.
Mosolygott. Szeme olyan szépen csillogott, hogy ilyet én még nem is láttam. Arca megnyugodott. Elégedett volt. És boldog.
- Köszönöm! - suttogta, s ezzel ismét zavarba hozott. Mit is köszön? S erre én vajon mit is mondjak?
- Gyönyörű vagy! - végül csak ez jött ki a számon, ez azonban nagyon őszintén. Csilla sokkal szebb volt meztelenül, mint ahogyan a legszebb álmomban gondoltam volna. Testhez simuló ruhái árulkodtak azért, sejttették, hogy alatta egy merő tökéletesség lapul. De mindezt megtapasztalni egészen más.
 
Csilla ismét megcsókolt. Fölém hajolt, éreztem az elhatározását, mintha azt sugallta volna a mozdulatival, hogy "most én jövök, élvezd!
Már a combomig folytak a nedvek a puncimból. Nagyon kívántam, nagyon akartam őt.
Simogatta a combomat, szétkente a nedveimet, láttam, hogy mosolyog. Láthatta, milyen hatással van rám, én pedig láttam rajta, hogy elégedett. Biztos volt magában, nagyon tudta, hogy mit akar, és hogy amit csinál, azt nagyon fogom élvezni.
Végignyalt a puncimtól a fenekemig minden előzmény nélkül. Felsóhajtottam. Akartam! 
Egyik tenyerét a derekam alá tette, ujjaival mindenfelé simogatott. Éreztem, hogy nem a hüvelyem felé tart, hanem egyre lentebb simogatott.
- Szereted az anált? - kérdezte
- Nem! - vágtam rá gyorsan, és ezzel egy kicsit megint sikerült zavarba hoznia. Kezét kivette a fenekem alól, és átkarolta a combomat. Egy ujját lazán a hüvelyembe csúsztatta, és lassú finom mozdulatokkal kezdett izgatni.
 
Ő szereti az anált is. Na, nekem már csak ez hiányzott. Totálisan elbizonytalanodtam. Vajon jó lesz neki velem? Vajon élvezni fogja velem? Vagy kevés leszek?
Nagyon finoman nyalogatta a csiklómat, szinte kimosta a gondolatokat az agyamból, nem volt már semmi a fejemben, csak ő, a szemét láttam magam előtt, azt a gyönyörű kékséget, azt a csillogást, ahogyan rám nézett, miután elélvezett.
Már nem tudtam, hogy mit csinál, már nem voltam ura a helyzetnek. Már nem is voltam teljesen magamnál. Csilla teljesen magával ragadott, már csak ő volt, a szeme, és éreztem, hogy végem van, forró minden, körülöttem a levegő, és vele én is, éget Csilla nyelve, keze. Kapkodok a levegő után, és hullámokban, hevesen, mélyen önt el az érzés....... az orgazmus érzése........
Talán még percekkel később is lüktetett a puncim. Nedveimmel eláztattam Csilla gyönyörű szép selyem ágyneműjét. Ő pedig elégedetten, boldogan pihegett mellettem. Keze a kezemben, és olyan megkönnyebbülést éreztem, olyan felhőtlen boldogságot, amit azelőtt még sosem.
 
 

Új lány a házban 1. rész

Új lány a házban


Ránéztem az órámra, még 5 percem volt a buszom indulásáig. Felkaptam a fekete dzsekimet, majd olyan gyorsan zártam az ajtót, ahogyan csak tudtam, egyik lábam itt, a másik már a liftnél, már hívtam is, de az a szerencsétlen a tizediken rostokolt. Lelki szemeim előtt láttam, amint egy 90 éves nénike a botjával tápászkodik ki. Már csak ez kellett nekem, így is borzasztóan feszült voltam a munkahelyi balhék miatt. A minap helyezte a főnököm kilátásba, hogy ha ilyen sűrűn elkések, akkor el fog bocsátani. Ő fogalmazott így.
A lift mintha beragadt volna, én előtte toporogtam, mikor váratlanul valaki mellém lépett. Ránéztem az idegen lányra, aki annyira szép volt, hogy teljesen megütköztem rajta. Vajon léteznek angyalok?? Úgy tűnik igen, és hogy egy kis színt vigyen az életembe, egy gyönyörűséges példánya éppen engem talált meg. Ott állt mellettem teljes valójában, hosszú göndör szőke hajjal, a lehetetlenségig világos kék szemekkel, fekete pufi dzsekiben.
-Szia! - csilingelt a hangja, én pedig az ámulattól szóhoz se jutottam. Talán még a szám is tátva maradt. Léteznek hát angyalok, semmi kétség, - Itt laksz te is a 18-on?
- öö.... igen....- kaptam észhez- ezek szerint te vagy az új lakó? 
- igen, tegnap költöztem be - mosolygott.

Megérkezett a lift. Előreengedtem a kedves idegent, így lehetőségem nyílt végigmérni őt. Passzos kék farmert viselt, és fekete, enyhén magas sarkú csizmát. A dzseki éppen látni engedte a formás combját és fenekét. Ilyet azelőtt csak női magazinokban láttam.
A liftben ahogy mellém állt, megcsapta az orromat egy nagyon kellemes tiszta, édes parfümillat. Pár pillanat kínos csend következett, miközben a lift komótosan elindult a földszint felé.
- Még be se mutatkoztam az én szomszédasszonyomnak, Csilla vagyok! - mosolyogva nyújtotta a kezét, és véletlenül találkozott a tekintetünk. Mintha még a szeme is nevetett volna. Telt ajkai mögött megcsillantak hófehér fogai. Valósággal elvarázsolt a látvány. 
- Timi vagyok- nyögtem ki végre, mikor felfogtam, hogy szólnom kell.
Váratlanul megállt a lift. Kinyílt az ajtó a 12-en, és pont egy olyan banya állt előtte, amilyet az előbb képzeltem el. Hiába, ez a ház ilyen nyanyákkal van tele. Évek óta itt lakom, és még mindig összefutok néhány ismeretlen arcú öregasszonnyal, pedig ők nyilván régebb óta laknak a házban, mint én.
Zavartam oldalra fordultam, kerültem a lány tekintetét, és elővettem a telefonomat, babráltam rajta, mintha éppen sms-t írnék. Ahogy megnyomtam egy gombot, Gergő mosolygós feje villant fel. Fejbe is kólintott a kép. 5 éve együtt élünk, remekül megvagyunk, én pedig egy idegen lány szemében gyönyörködöm? Egyáltalán mi van velem? Teljesen megkönnyebbültem, mikor a lift végre leért, a lány pedig előttem kiszállt, és szapora léptekkel elsietett.

Természetesen a buszt lekéstem, a munkahelyről elkéstem, a főnököm jól megszidott, de mindezek ellenére, én egész nap látszólag a számítógépbe temetkezve elmerengtem a gondolataimban. Egész nap a lány világoskék szemét láttam magam előtt. Azon tűnődtem, vajon ilyen az albínó? Nemrég láttam a tévében erről egy riportot, hasonlóan kék szemű nők és férfiak szerepeltek benne, de nekik a hajuk is érdekesen seszínű szőke volt, a bőrük pedig hófehér. Nos, megállapítottam, ő nem ilyen. Ő szimplán csak meseszép!
A számítógépet néztem, de őt láttam magam előtt. Dús göndör fürtjei teljesen elvarázsoltak. Rájöttem, hogy ez a lány pont az én szöges ellentétem. Elég csak futólag végignézni rajtam, fekete haj, sötétbarna szem, kreol bőr. Levontam a következtetéseket, biztosan ő egy modell, és amilyen szép, nyilván szarrá is keresi magát. Az eszembe se jutott, hogy ha dúsgazdag lenne, akkor talán nem a szomszéd alkoholista Pista lepukkant lakását bérelné egy a szocializmusban épült ház 18. emeletén. Mert a Pista azt mondta, ő a lakást el nem adja, mert akkor egyszerre inná el az árát, így pedig folyamatosan, hónapról hónapra megvan a pénze piára.

Munka után beugrottam a házunk alatti kávézóba, mert úgy éreztem, ezt a mai napot muszáj egy meleg tejszínhabos kapucsínóval levezetnem. A pultról felvettem a Blikk aznapi lapját, és a forró pohárral a kezemben a kávézó sarki asztalához telepedtem le. Széthajtottam az újságot, és akkor olvastam a főcímet: "Oláh Ibolya bevallotta másságát". Ez az a téma, ami eddig olyannyira elkerülte a figyelmemet, hogy ilyen cikkekbe még csak bele se olvastam, most azonban olyan hevesen hajtottam az újságot a 6. oldalra, mintha ott a következő heti lottó nyerőszámait közölnék. Elolvastam a cikket, és valamiért csalódtam. Nem sokat írtak az énekesnőről, csak annyit, hogy együtt él egy fiatal szőke lánnyal, és nagyon jól megvannak. Valami ilyesmit is olvastam még, hogy Ibolya úgy érzi, ő mindig is férfiként szeretett. Ezzel az információval nem tudtam mit kezdeni. Másként szeret egy férfi? Eltűnődtem. És másként egy nő? Mi különbség lehet? Próbáltam elképzelni, ahogy én szeretem Gergőt, és ahogy Gergő szeret engem, de még így sem értettem a mondat mondanivalóját. Nagyot kortyoltam a kapucsínóba, el is felejtettem, hogy forró. Megégette a nyelvem. Hirtelen majdnem visszaköptem a bögrébe. Nagyon visszafogtam magam, hogy ne tegyem meg. A számban tartottam a forró italt, sütötte a szájpadlásomat, a fogamba is beleütött a meleg, de kibírtam, végül lenyeltem...
A lap leközölt néhány fotót is az énekesnőről. Sosem néztem még meg jobban, mert se a stílusa nem tetszik, ő maga pedig egy cseppet sem szimpatikus. Alaposabban szemügyre vettem. A homlokán olyan hosszúra hagyta a haját, hogy félig a szemét is takarta. Első gondolatom az volt, hogy biztosan bántották az intézetben gyerekkorában, és valami heget takargat. Végül arra jutottam, hogy inkább mégsem ilyesmi oka lehet, mert a szemét is többször lesüti, mintha ezzel is rejtőzködni akarna. Talán takargat valamit. Pont a szemét? Mint tudjuk, a szem a lélek tükre. Ő nem akarja, hogy a lelkébe lássanak, mert van ott valami, ami nem tartozik a külvilágra. A mássága lehet az.
Azon gondolkodtam, vajon az látszódik e az embereken, hogy vonzódnak a saját nemükhöz? Úgy ítéltem meg, hogy van, akin igen, van, akin nem. Hiszen vannak olyan férfiak, akik női ruhában járnak, vagy ha nem is, de passzos farmert viselnek, és a járásukon is látszódik, hogy "buzi". Máskor pedig olyan emberekről derül ki másságuk, akikről még véletlenül se feltételeznénk. Fura dolog ez.

- Helló! Leülhetek? - kérdezte egy kellemes női hang, nekem pedig majdnem kiesett a kezemből a bögre, mikor felnéztem, és megláttam magam előtt Csillát.
- Szia! Hát te?- meglepettségemben ennél jobb nem jött ki a számon.
- Tudod, itt lakom a házban - mosolygott - és leszaladtam meginni egy kávét. Csatlakoznék, ha nem gond. Nem szeretnék egyedül ücsörögni a másik sarokban!
- Persze, persze, gyere csak! - biztattam, és kihúztam a mellettem lévő széket, hellyel kínálva őt.
A lány kellemes illata ismét az orromba szökött, most már ismerős volt, de talán a reggelinél is nagyobb hatással volt rám. Mintha vonzana. Mintha közelebb húzna vele magához. Érthetetlen módon közelebb akartam lenni hozzá.
- Mit olvasol, hazudnak megint valami biztatót a politikusaink? - kérdezte mosolyogva.
- Ó, nem is tudom... még most lapoztam bele..- a világért sem akartam, hogy meglássa, hogy Oláh Ibolyát bámulom, inkább gyorsan behajtottam az újságot.
- Milyen napod volt? - kérdezte, majd kivette a kezemből az újságot, és végigfutotta a nagybetűs címeket.
- Semmi különös. Reggel lekéstem a buszt a hülye banya miatt- mérgelődtem. - és neked?
- Én beszaladtam a kórházba, aztán találkoztam pár haverral, majd hazajöttem, és tévéztem. Ennyi volt a napom. - mosolyogta.
- Miért mentél  a kórházba?
- Ott fogok dolgozni. Nővér vagyok. Jövő héten kezdek a csecsemőosztályon. Ma kellett a papírjaimmal beszaladni.
Most vettem csak észre az orra melletti kis szemölcsöt, ami az arcát még szexisebbé tette. És milyen édes! Csecsemőosztályon fog dolgozni. Ezek szerint mégsem modell. Ennek nagyon megörültem, nem mintha bármi bajom lenne a modellekkel, csak ezzel a tudattal valahogy elérhetőbbé vált számomra. Elérhetővé, mint... szomszéd? Vagy elérhetővé, mint... barátnő. Vagy elérhetővé mint... Magam se tudtam, hogy mit akarok én tőle. Én, nő létemre egy nőtől.
- Naa! Ezt olvastad? Oláh Ibolya együtt él a barátnőjével! - kiáltott fel örömmel, mintha azt mondta volna, "szegény lány, annyi nélkülözés után végre meggazdagodott!"
- Nahát! Tényleg? - kérdeztem, mintha most hallanám először.
- Helyes! Felvállalta az érzéseit!- bólogatott a cikket olvasva.
Két kezében tartva az újságot egy kicsit közelebb emelte a szeméhez, hogy jobban lássa a betűket. Szemlátomást felkeltette az érdeklődését a hír. Nem tudtam, hogy mit jelentsen ez, de örültem neki, hogy ebben a pillanatban akadt egy téma, ami mindkettőnket érdekel, még akkor is, ha én be se merem ezt vallani még magamnak se, nemhogy neki. Ő a sorok közt merült el, én pedig őt nézve bambultam el. Gyönyörű szép ujjain ezüstgyűrűk csillogtak. A hüvelykujján is hordott egy széles gyűrűt, ami nekem különösen megtetszett. Az én ujjaimon aranygyűrű szokott lenni, három is van, kettőt hordok, ha hordok, de nem tulajdonítok ennek semmi jelentőséget, így gyakran otthon marad. Körmei igényesen hosszabbra hagyva, és tökéletesen egyformára reszelve díszei voltak a kezének. Makulátlan bőre pedig kellemesen barna volt. Eltöprengtem rajta, hogy vajon napozástól, vagy szoláriumtól e. De a végeredmény a lényeg, ami, lássuk be, tökéletes.
- Az embernek nyíltan vállalnia kell az érzéseit! - mondta Csilla, miután a cikket végigolvasta, és olyan mélyen nézett a szemembe, hogy teljesen zavarba jöttem. Nem is tudtam mit szólni, csak fürkésztem az arcát, ő pedig az enyémet, majd elnevette magát.
- Hozok egy kávét magamnak. Te kérsz valamit? - kérdezte.
- Köszönöm, nem. - válaszoltam, majd Csilla felállt, és a pulthoz ment. 
Én a szememmel követtem őt, figyeltem a mozgását, a fenekét, a combját, még mindig úgy néztem rá, mint valami bálványra, egy gazdag és híres modellre, akit az ember csak tévében, vagy férfimagazinok címlapján lát. Néztem őt, ahogy beszélget a pultos lánnyal. Oldalt állt nekem, így jól láttam, mikor mosolygott a lányra, majd felém pillantott és kacsintott egyet. Ekkor kaptam észbe, hogy még mindig őt bámulom, és zavartan az üres bögrémbe meresztettem a szememet.

- Sejtettem, hogy itt vagy! Otthon nem találtalak! - mondta az ismerős férfihang, amitől rögtön visszazuhantam a valóságba. Gergő! Eszembe se jutott, hogy ma hamarabb haza fog érni a munkából. Máskor ilyenkor otthon várom.
- Szia! Te már itthon! Hogy elszaladt az idő - mondtam, majd Gergő egy csókot nyomott a számra. Ránéztem Csillára. Igen, látta. Mosolygott, kacsintott még egyet, majd elfordult.
Gergő letelepedett mellém, és kezébe vette az újságot, ami éppen előtte hevert. Természetesen Oláh Ibolyánál kinyitva.
- Nézd már! Ő is felmelegedett!- vigyorgott.
Legszívesebben rászóltam volna, megmagyaráztam volna, hogy az nem vigyorogni való dolog. Hogy az ember vallja be az érzéseit! Ő vállalta a nyilvánosságot, ezzel is segítve a másság elfogadását, Gergő pedig próbája meg valóban elfogadni. De nem szóltam semmit. Máskor se tettem. Talán mert máskor egyet is értettem Gergővel. De most nem, és ha szólnék, félő, hogy gyanús lenne a hirtelen érdeklődöm e téma felől. Mert mióta Csillát megismertem, igenis elgondolkodtatott a téma!

Gergő, miután elolvasta a cikket, visszavitte az újságot a pultra, és rendelt egy kávét magának. Csillával is összetalálkozott, mert ő még mindig a pultos lánnyal beszélgetett, és láttam, hogy Gergő köszön neki. Mikor visszaért hozzám, így kommentálta az esetet:
- Itt van az a csaj, nézd! Ő lesz a szomszédunk! Láttam tegnap, mikor pakolta a dobozait, meg táskáit.
- Igen, találkoztunk már - válaszoltam, és rövidre is akartam zárni a választ.
- Nagy bulizósnak néz ki, majd örülhetünk, mikor reggelig bömböltetik a tam-tamot, mi meg aludnánk, mert másnap menni kell dolgozni - bosszankodott Gergő.
- Nem hiszem, biztos ő is dolgozni fog.
- Ő? Á! Kizárt! Nem úgy néz ki! - vigyorgott Gergő.
- Miért? Hogy néz ki?- kérdeztem, és már azon gondolkodtam, hogyan védjem meg Csillát.
- Ő olyan típus lehet, akit eltartanak a férfiak!
- Ezt fejezd be! Attól, hogy szép, ő egy normális lány! - keltem Csilla védelmére, majd terelve a témát, a munkahelyről kezdtem kérdezgetni Gergőt.


Kabátban, csizmában, táskával a kezemben, teljes csendben álltam az ajtóban, hogy halljam, Csilla mikor indul. Igyekeztem mindig úgy intézni, hogy együtt menjünk le a lifttel. Ugyanazzal a busszal jártunk reggelente azokon a napokon, mikor ő délelőttös volt. Persze ő összevissza járt melózni, a csecsemőosztályon éjjel-nappal, ünnepnap, mindig volt munka.
Néztem az órát, nem várhattam tovább, azt hittem, Csilla mégsem jön dolgozni, úgyhogy kiléptem az ajtón, s mikor zártam, láttam, hogy nyílik a szomszéd lakás ajtaja is. Megörültem: Hát mégis jön! Egyre többet beszélgettünk reggelente, elmondta, hogy nagyon régen járt egy sráccal, aki megerőszakolta, azóta nem hajlandó szóba állni egyetlen férfival sem. Egyedül él. Úgy gondoltam, hogy ennek ellenére nem magányos, mert a nővére, és a barátnői is gyakran meglátogatják, de természetesen közel olyan zajt sem csapnak, mint amire Gergő számított. Azért költözött a házunkba, mert ott volt a környéken a legolcsóbb az albérlet, ami neki nagyon fontos, mert nem túl sokat keres a kórházban. Mellékállásban műkörmöket épít. Megtudtam hát, mi a titka a mindig igényes, és gyönyörű körmének.
Ahogy a lift bezáródott mögöttünk, megszólalt a telefonja.
- Megfognád egy pillanatra? - kérdezte, és a kezembe nyomta kicsi fehér válltáskáját.
A szavaiból kivettem, hogy estére beszervezett magának valakit, akinek a körmét fogja megcsinálni.
- Köszönöm! - mondta, és úgy vette ki a táskát a kezemből, hogy az ujjai hozzáértek a kézfejemhez. Engem pedig mintha áramütés ért volna, megdermedtem, nem jutottam levegőhöz, bizseregtem mindenhol. Az egész csak néhány pillanatig tartott. Csilla mélyen a szemembe nézett.
- Egyszer a te körmödet is szívesen megcsinálnám! Átjössz valamikor? - kérdezte, és úgy éreztem, a szememből kiolvas mindent, a zavartságomat, a kétségeimet, mindent, ami vele kapcsolatos, és mióta beköltözött a házunkba, azóta meghatározzák a mindennapjaimat. Elkaptam a tekintetemet.
- Egyszer, talán! Majd meglátjuk! - válaszoltam, és némi magabiztosságot igyekeztem magamra erőltetni.
- Rendben, csak ha szeretnéd! - mondta, és mosolygott. - Mindent csak akkor, ha szeretnéd!
Egy pillanat alatt melegem lett. Mindent? Amit szeretnék? Mi mindent? És én mit is szeretnék? Ezer kérdés suhant át az agyamon, közben Csilla tekintetét éreztem a nyakamon, a számon. Nem mertem ránézni. Megkönnyebbültem, mikor leért a lift a földszintre. Egymás mellett, szótlanul kullogtunk a buszmegállóba, és a tömegnek hála, a buszon sem tudtunk többet beszélgetni. Néha egymásra néztünk, s ha tekintetünk összeakadt, Csilla mindig rám mosolygott. 


- Ne felejtsd el a körömépítést!- mosolygott Csilla, mikor pár nappal később az ajtóban összetalálkoztunk. Én éppen akkor értem haza, ő pedig akkor indult valahova. Nem mondtam semmit, csak visszamosolyogtam. Dehogy is felejteném el, mindig ezen jár az agyam. Hogy vajon mire célzott Csilla? Mi történne, ha átmennék hozzá? Eszemben sem volt műkörmöket építtetni vele, inkább arra lettem volna kíváncsi, mit csinálna ő, amit én szeretnék. Mire érthette?


Gondolataimba merülve leültem a fotelbe, ami a legkedvesebb lett számomra, mióta Csilla a közvetlen szomszédom lett, ugyanis hála a vékony falaknak, a fotel ráadásul a lakásával szomszédos falhoz van tolva, minden áthallatszik, ami nála történik, mintha csak a másik szobában lenne a Kedves. Pár perc múlva hallottam, hogy nyílik az ajtó a szomszéd lakásban, majd pakolászás nesze szűrődött át. Csilla hazaért. Valószínűleg csak az éjjel-nappaliba ugrott le. Azon töprengtem, mit szólna vajon, ha átmennék hozzá. Még sosem voltam nála, mint ahogyan ő sem nálunk. Ez utóbbinak az is lehet az oka, hogy Csilla és Gergő nem igazán szimpatizáltak egymással. Gergő egy üresfejű cicababának tartotta Csillát, Csilla pedig bunkónak vélte Gergőt.

Ismerős zajra kaptam fel a fejem. Fordult a kulcs a zárban. Hazaért Gergő. Megint vissza kellett csöppennem a valóságba, pedig olyan jól esett elmerengeni kicsit. Egy fárasztó nap után jól esik az embernek meditálni. Ezzel magyaráztam Gergőnek is az újabban fellépő merengő tekintetemet.
Kellemesen megebédeltünk, majd lefeküdtünk tévézni Gergővel. Ő kapcsolgatta a távirányítót, és valami ismeretterjesztő filmet talált, ami felkeltette az érdeklődését. A vállán feküdtem, szorosan hozzábújva, mint mindig. De ami máskor megnyugtatott, és jól esett, most zavart, és újabb kétségeket gerjesztett bennem. Újabb kérdések sora fogalmazódott meg bennem. A kapcsolatunk mindig is jó volt Gergővel, megszoktuk egymást, megismertük egymás hibáit, és tudtunk is azokkal együtt élni. Valami mégis hiányzott a kapcsolatunkból. Méghozzá az az átütő erejű bazinagy szerelem.
Csilla felbukkanása miatt még abban a kérdésben is összezavarodtam, hogy csak a férfiakat szeretem e. Különös vonzalmat éreztem Csilla iránt. A közelében akartam lenni, de ha vele voltam, mindig zavarban voltam. Éjszakánként vele álmodtam, arról, hogy megölel, együtt kirándulunk, sétálunk, beszélgetünk, moziba megyünk. Ha becsuktam a szemem, az ő tekintetét láttam magam előtt. Kék szeme annyira világos volt, amennyire engem rabul ejtett. Viszont hiába a kék szem, soha nem tűnt hűvösnek, hanem számomra ismeretlen melegség áradt belőle. 
Gergő lenyűgözve nézte a tévét. Julius Caesar életéről szólt a film. Állítólag egy furcsa betegségben szenvedett a fickó, megtámadta egy különös féreg, ami szó szerint megette az agyát, emiatt voltak fejgörcsei, és epilepsziás rohamai. Próbáltam a filmre figyelni, de az még véletlenül sem tudta a gondolataimat Csilláról elterelni. Azon töprengtem, vajon egy nő másként szeret, mint egy férfi? Nő a nővel máshogyan viselkedik, mint nő a férfival? Minden bizonnyal. De vajon milyen lehet? Természetellenes? Vagy netán izgató? Mindenesetre kíváncsi voltam.
Gergő lélegzetét visszafojtva nézte a filmet. Caesar meggyilkolásakor a film szerint Brutus azt mondta Caesarnak: Így jár minden zsarnok!
Erre én is felkaptam a fejem. Úgy tudtam, hogy Caesar mondta Brutusnak, hogy "te is fiam, Brutus". Ezek ilyen szép kis párbeszédet folytattak egymással mielőtt szegény párát kivégezték?? Nem túl élethű történet, de mindegy. Caesar ide vagy oda, bennem meg is született az elhatározás: átmegyek Csillához.
Feltápászkodtam Gergő mellől.

- El kell szaladnom a postára, néhány csekket be kell fizetni!- mondtam, miután elmentem wc-re, megmostam a fogam, és lelkiekben összeszedtem magam.
- Ilyenkor? Nem ér rá holnap? - Gergő csodálkozott a hirtelen jött ötleten.
- Jobb lesz most, amíg eszemben van! - válaszoltam, és már vettem is a kabátomat, mert véletlenül se akartam lebukni, hogy csak a szomszéd lakásba megyek át. Kis nejlonzacskóba rejtettem a doboz bonbont, ami már napok óta várja, hogy megkaphassa a kedves, akinek szántam. Először egy szív alakú dobozos Mon Cherry-t akartam venni, de azt túlzásnak tartottam, és féltem attól, hogy ha Csilla meglátja a kezemben, esetleg azt hiheti, hogy még valamikor valamilyen alkalomra kaptam a pasimtól, és most jobb híján azt adom neki. Végül egy hatalmas doboz Raffaello mellett döntöttem, ugyanis én magam nagyon szeretem a kókuszos különlegességeket, nagy kedvencem, és bíztam Csilla ízlésében, reméltem, hogy ő is szeretni fogja.

Izgatottan álltam Csilla ajtajában. Zavarban voltam. Azt se tudtam eldönteni, hogy csöngessek, vagy kopogjak? Izgultam. Vajon mit szól majd Csilla, ha meglát? Örül nekem? Vagy pont rosszkor zavarom, és elküld majd engem? Éppen vendége van, akinek csinálja a körmét? Nem, ebben biztos voltam, hogy nincs így, hiszen hallottam volna, ha beszélgetés van nála, és nem volt. Inkább csend volt. Talán alszik. Igen, talán alszik. Lehet hogy nem is kellene zavarnom. Teljesen kétségbeestem. Mit keresek én egy idegen nő ajtajában? Mégis mit akarok? Teljesen magamba roskadtam, mikor váratlanul kinyílt az ajtó, és Csilla szőke haját pillantottam meg, mintha valami meséből lépne elő.
- Hát te? - kérdezte meglepetten. Biztos nem számított rá, hogy ott állok az ajtajában.
- Éppen csengetni akartam...- hazudtam zavartan.
- Gyere be! Én csak a szeméttel akartam leszaladni, de ráér később is! Örülök, hogy itt vagy! - mondta Csilla kedvesen, és a karomnál fogva húzott beljebb.

- Ezt neked hoztam! -mondtam, és zacskóstul a kezébe nyomtam a bonbont.
Csilla belenézett, majd megörült, és mosolyogva mondta, hogy a kókuszos a kedvence. Behívott a konyhába, teát készített, közben elmondta, hogy már nagyon várta, hogy átmenjek hozzá, mert a házból senkit se ismer, csak engem, és engem is csak felületesen, és szeretné, ha jó szomszédok lennénk.
Kicsit csalódtam.Nem. Nagyon csalódtam. Úgy éreztem, hogy többet várok ettől a találkozástól, mert én nem csak egyszerűen azért akartam átmenni hozzá, hogy a jó szomszédi viszonyt ápoljam. Igazából azt nem tudtam volna megmondani, hogy mégis mit akarok, de hogy ennél többet, abban biztos voltam.
- Kóstoljuk meg ezt a finomságot! - mondta Csilla a bonbonra célozva, miután mindkettőnknek töltött az illatozó őszibarackteából.
Csilla a kis konyhaasztal egyik oldalánál, én a másik oldalánál ültem. Néha a térdünk összeért. Véletlenül. Vagy talán nem is olyan véletlenül. Ittam a szavait, és gyönyörködtem a csodaszép szemében, meg abban a huncut mosolyban a szája sarkában, amit most fedeztem fel először.
Egy bonbont ő evett, egyet én, közben arról beszélt, hogy sokszor érzi magát magányosnak, szüksége lenne valakire, akihez közelebb kerülhet, akivel megbeszélhet mindent, aki lelki társa lenne, akihez fordulhat, ha nem érzi jól magát. Közben egyre fogyott a bonbon, mi pedig egyre bensőségesebb témákról beszélgettünk, és én is elmeséltem a csinos szőke lánynak, hogy hasonlóképpen érzek, szükségem van nekem is valakire, még ha nem is tudtam, hogy milyen formában képzelem is el. Miközben beszélgettünk, egyre jobban kirajzolódott előttem, hogy nekünk közös dolgaink vannak. Közös témáink, közös gondolataink, és egyre erősebb volt bennem az az érzés, hogy közös jövőnk is lesz.
Egyetlen bonbont maradt a dobozban. Csilla felnevetett.
- Szerintem felezzük el! -mondta, és kacér mosolyt villantott felém, s egészen közel hajolt hozzám.
- Rendben! - mondtam. Valami olyasmi jutott eszembe, hogy késsel kettévágja.
Csilla lassan kibontotta a kis fóliát, ami a Raffaellót ölelte körbe, közelebb hajolt hozzám, majd csillogóan fehér fogai közé vette. Kacsintott.
Végigfutott valami ismeretlen, de hihetetlenül kellemes melegség a hátamon. Csilla szeme rabul ejtett, már nem voltam ura a gondolataimnak, de még a tetteimnek sem. Közelítettem a szája felé, le akartam harapni a bonbonból egy pici darabot, de Csilla közelebb hajolt, így a szánk egy pillanatra összeért. Engem mintha villámcsapás ért volna. Az agyamra köd borult, csak Csillát láttam, megszűnt a külvilág. A lány félbe harapta a csokit, egy csókot nyomott a számra, aztán mintha semmi különös nem történt volna, rágcsálni kezdte a finomságot, egy korty teával le is kísérte.
Lebénultam...
Csilla csókja égette a számat. Próbáltam a bonbont összerágni, de teljesen kiszáradt a szám. Én is nagyot kortyoltam a bögrémből. Furcsán éreztem magam. Nem tudtam eldönteni, hogy Csilla akarta e, vagy véletlenül sikerült így.
- Ne haragudj! - nyögtem ki végül - Nem akartam.
- Nem? Én nagyon is! És úgy éreztem, te is! - mondta Csilla hatalmas nagy lelki nyugalommal, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy két lány egymással csókot vált.
Csak bámultam Csillát. Ittam a szavait. Tudtam, hogy igaza van, még ha én soha nem vallottam volna be, akkor is. Bizsergés járta át minden porcikámat, ajkamon éreztem még mindig a csókját. Fülemben csengett Csilla hangja. Jóleső borzongás futott át rajtam a gondolattól, hogy meg akart csókolni.
Félrenyeltem. Köhögnöm kellett. Egy pillanatra megijedtem, hogy viszontlátom a bonbont, gyorsan felpattantam, a mosogatóhoz siettem, hogy néhány korty hideg vízzel segítsek magamon, de addigra jobban is lettem.
- Jól vagy? - kérdezte Csilla, közben hátulról átölelt. Egy pillanatra megálltam, és hagytam, engedtem, hogy magához húzzon. A nyakamat égette a lehelete, keze végigszaladt az oldalamon, amitől kellemes melegség járta át az egész testemet. Megfordultam, hogy szemből ölelhessem magamhoz a szőke szépséget.
- Tudod milyen régóta várok erre? - súgta Csilla.
Szorosabban öleltem, érezni akartam minél közelebbről.
- Minden reggel vártam, hogy együtt utazzunk! - folytatta a lány.- Még hallgatóztam is, vártam, hogy elinduljál, akkor indultam én is, hogy a lifttel is együtt mehessünk.
Ezen elnevettem magam.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? - nevettem.
- De de, bizony.
- Én is! -  úgy éreztem, ez a vallomások ideje...
Csilla is nevetett.
A konyhaszekrénynek dőltem. Csilla picit eltávolodott tőlem, de csak annyira, hogy egymás szemébe nézhessünk. Közelről a szemei még szebbnek tűnnek. Minél közelebbről néztem, annál jobban tetszett.
Aztán a száját figyeltem. Soha azelőtt nem akartam nőt megcsókolni, vagyis.... nem tudtam róla, hogy meg akarok csókolni egy nőt, de Csilla ráébresztett. Nagyon is akartam. Biztos voltam benne, hogy Csillával lesz teljes az életem, így lehetek igazán boldog. Szükségem van erre a lányra.
Csilla is a számat nézte.
Lassan, nagyon lassan közelítettünk egymás szájához, talán percek is elteltek, mire végre összeért a szánk. Hagytam, hogy Csilla vezessen. Először apró csókokat kaptam a számra, majd összetapadtunk, és lassan ízlelgetve egymást, finoman, hosszan csókolt....

 

A telefonom berregése zavarta meg az idilli pillanatot.

- Ne vedd fel - mosolygott Csilla, s mintha mi sem történt volna, megölelt, és belenyalt a nyakamba.

Óvatosan kivettem a telefont a zsebemből, gondoltam, ha nem Gergő, akkor kinyomom, és ki is kapcsolom a vacak is zavaróegységet. Ránéztem a kijelzőre, és hát persze hogy Gergő mosolygó fejét láttam rajta.

- Fel kell vennem! Ne haragudj!! - próbáltam Csilla ölelő karjaiból kibújni. Gergő csak azért hívott, hogy ha már úgyis elmegyek a kisbolt előtt, hozzak neki citromlét, mert otthon elfogyott, és azt szeretne tenni a teájába. Rövidre zártam a beszélgetést, de mikor a telefont az asztalra tettem, így is elkaptam Csilla rosszalló tekintetét.

- Ne haragudj, nem akarom, hogy gyanút fogjon! - mentegetőztem.

- Gyanút? Ezt meg hogy érted? - Csilla olyan értetlenül nézett rám, mintha ahogy én néznék, ha egy fizikai tételt magyaráznának nekem.

Alapvető különbség kettőnk között, hogy míg Csilla egyedül él, és nem tartozik senkinek sem beszámolóval az idejét illetően, addig mi Gergővel békés, és viszonylag nyugodt kapcsolatot ápolunk, mindent megbeszélünk egymással őszintén. Vagyis ez jellemezte a kapcsolatunkat eddig a percig.

Teljesen összezavarodtam. Gergőnek nem mondhatom el mi történt. Nem értené meg. Ő szeret engem, hűséges hozzám, hogyan állhatnék elé azzal, hogy megcsókoltam egy lányt, sőt, mi több, kapcsolatot szeretnék vele. Kapcsolatot... Kapcsolatot?? De mégis mit mondanék Gergőnek? Milyen kapcsolatot? Egy nővel? Képtelenebbnél képtelenebb ötletek jutottak eszembe. Csak abban voltam biztos, hogy nem tudhatja meg Gergő, hogy mi történt.

- Nagyon szép vagy! Tudod? - kérdezte Csilla, miközben magához húzott, és forró ajkával kényeztette a nyakamat. Kívántam az érintését, jól esett a közeledése, de annyira összezavart Gergő hívása, sőt, inkább a hívás miatt a saját gondolataim, hogy egyre nőtt bennem a feszültség.

- Kérlek ne! - mondtam Csillának, mire ő egy mélyet sóhajtott, elengedett, majd a székbe huppant. - Haza kell mennem!

-Ne menj! Kérlek! Beszéljük meg! - kérlelt, és olyan bánatos szemekkel nézett rám, hogy megsajnáltam. Egy magányos lány kérése volt ez, aki hosszú keresgélés után végre talált valakit, akit a társának is elfogadna. Legalábbis ezt láttam a szemében.

Már az ajtónál voltam, mikor újra megölelt. Finoman, puhán bújt hozzám, összeért a mellünk, a hasunk, majd mélyen a szemembe nézett. Kék szeme a homályos folyosón egészen elvarázsolt, keze a tarkómra csúszott, úgy húzta a számat egészen közel a szájához, aztán várt egy pillanatot, nyilván azt szerette volna, ha én csókolom meg, így hát kaptam az alkalmon, száját a számmal résnyire nyitottam, hogy a nyelvem beférjen, majd körbe-körbe nyalogattam a nyelvét. Csilla melle még jobban az enyémnek nyomódott, most éreztem igazán, hogy a világoskék kapucnis pulcsi nem is olyan kicsi melleket takar. Átfutott az agyamon, hogy ha szűkebb fazonú ruhákban járna, nem lenne olyan pasi, aki ne fordulna meg utána. Bár... talán így sincs...

Csilla keze egy pillanat alatt a pólóm alá csúszott.

-Ne! Nem akarom! - súgtam.

- Rendben! Csak azt csináljuk, amit szeretnél! - kacsintott, majd újra közelebb húzódott hozzám, és a keze, bár a derekamnál feljebb nem vándorolt, de onnan nem vette el. Nagyon új volt az érzés, egy órája még azt sem tudtam, miért állok az ajtajában, most meg a pólóm alatt van egy nő keze. Felfoghatatlan!  El akartam venni Csilla kezét, megfogtam a kezét. Ilyen finom kezet még nem fogtam a kezemben soha! Bőre puha, bársonyos, és meleg. Ujjaink összekulcsolódtak, mintha soha többé nem engednék el egymást. De aztán eszembe jutott Gergő.

- Mennem kell! Most már tényleg! - mondtam, és próbáltam kerülni a tekintetét, ami annyira vonzott, hogy ha állom, akkor nem bírom otthagyni őt. Csilla kikísért, én pedig átsétáltam a másik ajtóhoz, a mi lakásunkhoz, és teljesen, tökéletesen összezavarodva nyitottam az ajtót, úgy, hogy közben a hátamon éreztem Csilla tekintetét.

Mint egy űzött vad, úgy estem be az ajtón. Becsuktam magam mögött, a fejemet nekitámasztottam, és próbáltam összeszedni magam. Nem ment. Még mindig azokat az elbűvölően kék szemeket láttam magam előtt. Meg a hajának az illatát éreztem magamon. Meg a csókját a számon. Meg a kezét a derekamon.

Valami baj van? - kérdezte Gergő. Észre se vettem, hogy kijött a szobából. Úgy bámult rám, mintha kísértetet látna.

- Semmi. Azt hiszem, valami rosszat ettem- mondtam, majd a hasamra tettem a kezem, hogy még hihetőbb legyek, és kivonultam a fürdőszobába. Magamra zártam az ajtót, és lehajtott wc-re ültem. Próbáltam összeszedni a gondolataimat. Megcsókoltam egy nőt. Egy nőt? Nem egy akármilyen nőt, hanem Csillát! És most hogyan tovább? Mi történt volna, ha nem állítom le őt? Vajon meddig ment volna el? Csilla le akart feküdni velem?? És én? Mit akarok én tőle?

Abban biztos voltam, hogy máris hiányzik. Szükségem van rá! Testemet, lelkemet kitöltő forróság járt át, ilyet még nem éreztem ezelőtt soha.  De ez a tempó gyors. Nem voltam még felkészülve arra, hogy testileg még közelebb kerüljek egy nőhöz.

- Jól vagy, kicsim? - kérdezte Gergő az ajtó mögül, és a hangja valamelyest kizökkentett a gondolataimból. Ekkor jutott eszembe: a telefonom!!! Ott maradt az asztalon! Csillánál a konyhaasztalon!

Ó, hogy az a! - suttogtam, és azt se tudtam melyik kezemmel üssem a fejemet, amiért ilyen béna vagyok.

 

 

- Marad csak! Nyitom! - mondta Gergő, és már nyílt is az ajtó, én pedig rögtön kapcsoltam, ez csakis Csilla lehet.

- Timi? - kérdezte, számomra meglepően nyugodt hangon.

- Itt vagyok! - mondtam, még mielőtt Gergő bármit szólt volna.

- Csak a citromlé... - nyújtotta Csilla.

- Ó! Persze, persze, köszönöm hogy.. - hebegtem, majd Gergőre néztem, aki mit se értett ebből az egészből, de láttam rajta, hogy nem is érdekli. 

Gergő rám nézett: - Jobban vagy?

- Persze, csak hirtelen jött egy hasmenés...

- Rendben, akkor én elszaladok Haverékhoz. Letöltött egy új filmet, csak későn jövök! - mondta, majd felkapta a farmerkabátját, és kisurrant mellettünk. Amíg a liftbe be nem szállt, addig Csillával némán néztük egymást.

- Ne haragudj, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak! - mondta, miután behívtam a konyhába. - És ne haragudj, hogy letámadtalak. Nem is tudom, hogy mi ütött belém. Tudod, olyan régóta tetszel nekem, és nagyon megörültem, hogy átjöttél. Már első pillanatban láttam rajtad, hogy én sem vagyok közömbös számodra.

Csilla letette a konyhaasztalra a telefonomat, meg a citromlét, és csak mondta, mondta a magáét, az elején még figyeltem, de aztán teljesen elbűvölt a szája fölötti kis anyajegy, meg az a jellegzetes huncutság a szája sarkában. Ahogy beszélt, kivillantak hófehér fogai. Ahogy húsos ajkát, meg a szőke fürtjeit figyeltem, már tudtam, hogy vele fogok álmodni éjjel. De nem csak egy éjjel. Életem hátralévő éjszakáit végig fogja kísérni az ő elbűvölően kék szeme.

- Én is akartam, csak túl gyors nekem ez a tempó - vallottam be.

- Igazad van. Bennem van a hiba. Ha megkívánok valakit, akkor azonnal meg akarom kapni. Minek várni, nem igaz? - Csilla mosolyogva nézett mélyen a szemembe.

Sokáig beszélgettünk, a szőke szépség feltűnően távolságtartó volt velem, szöges ellentéte annak a lánynak, aki a szomszédban az előbb a pólóm alá nyúlt. Én is csak néztem a száját vágyakozva, éreztem, hogy ez nem a megfelelő alkalom egy újabb csókra, ez inkább a nagy beszélgetés ideje, talán órákig beszélgettünk, de egy idő után nem bírtam magammal. Közel hajoltam hozzá, édes illata az orromba szökött, elbódított, és lágyan megcsókoltam. Csak pár pillanatig tartott az egész, Csilla elhúzódott tőlem.

- Kérlek, ne kezdjünk bele! Le foglak teperni! - mondta lesütött szemekkel. - Azt hiszem, jobb, ha most megyek!

Szívesen marasztaltam volna, de nem voltam biztos abban, hogy mit is akarok, így hát hagytam menni. Még az ajtóban elmondta, hogy másnap szabadnapos lesz a kórházban, így nem tudunk egy busszal menni reggel dolgozni. Ő itthon lesz majd, és egész napra vendégei vannak, akiknek a körmét fogja csinálni.

Fáradtan zuhantam bele a kedvenc fotelomba, és fülemet próbáltam minél közelebb tartani a falhoz, hátha valami nesz áthallatszik a szomszédból. De semmi. Hálás voltam Gergőnek, amiért elment itthonról, és Csillával tudtunk egy kicsit beszélgetni. Szükségem volt egy kis egyedüllétre is, rendeznem kellett magamban a történteket.

Még a tévét sem kapcsoltam fel, úgysem érdekelt volna semmi, nem lett volna az a szappanopera, vagy izgalmas krimi, vagy ismeretterjsztő magazin, ami jobban felkeltette volna az érdeklődésemet, mint a szomszéd lány. Még órákkal később is magamon éreztem az illatát, számon a csókját, és csak őt láttam magam előtt. Behunytam a szemem, és próbáltam felidézni a közelségét, a mozdulatait, a mosolyát, a tekintetét.

Arra gondoltam, egy forró fürdő jót tenne, talán kitisztulnának a gondolataim is. Tettem a vízbe jó sok habfürdőt, hiszen imádok elmerüln a habokban. Így is tettem. A fehér hab ölelte körbe a testemet úgy, mint alig egy-két órája Csilla tette. A derekamra képzeletem Csilla kezét. Soha ezelőtt nem láttam ilyen szép kezeket. Hosszú, vékony ujjai vannak Csillának, a körme tökéletesre reszelve, és mindig másfajta színűre, de azért szolidságát megtartva festette.

Elképzeltem, mi történt volna, ha nem mondom azt Csillának, hogy ez túl gyors nekem. Vajon milyen meztelenül? Gyönyörű szép lehet, a testhez simuló farmer tökéletesen mutatja az alakját, hosszú feszes combját, és kerek, formás fenekét. Járása olyan könnyed, laza, mintha nem is a földön járna, hanem egy picit felette. Ahogy hozzám bújt, éreztem, hogy lapos hasa van, és nagyobb melle, mint először gondoltam.

Ahogy a kádban merengtem, azon vettem észre magam, hogy kívánom őt. Nagyon. Melegséget éreztem a hasamban, sőt, alul nedves is lettem. Kósza ötletem támadt, hogy átmegyek Csillához, de aztán el is vetettem, későre járt már, Gergő bármikor hazaállíthatott volna, Csilla pedig valószínűleg már régen mélyen alszik. A kis mosdószivaccsal a combomat dörzsölgettem, majd a hasamat, közben egyre nagyobb vágyat éreztem. Csillát akartam!!

A mosdószivacs útját az ujjam követte, combomat simogattam, közben azon méláztam, hogy vajon Csilla szokott e maszturbálni. Állítólag nincs senkije, és biztos vannak szexuális vágyai, amit jobb híján magának kell kielégíteni, és arra jutottam, hogy biztosan szokott. Mint ahogy én is időnként, annak ellenére is, hogy Gergővel gyakran vagyunk együtt, és igazából kielégítő a kapcsolatunk minden értelemben. Vagyis... Ott a kádban, már ebben sem voltam biztos, de nem tudtam már ezen gondolkodni, mert az ujjam már a szeméremajkaimat simogatta. Lábamat feltettem a csapra, és elképzeltem, ahogy Csillával szeretkezem. Először egyik ujjamat dugtam fel magamnak, aztán kettőt, hármat, már belül is jó nedves voltam, lelki szemeim előtt Csilla teljesen meztelenül lejtett erotikus táncot, aztán már nem bírtam tovább, ujjammal a csiklómat izgattam, és máris éreztem, hogy hamarosan egy jó nagyon fogok élvezni...

Éjjel 3 óra is elmúlt, mire Gergő hazaért, nyilván több filmet is megnéztek a havarjával, így szokták, mindketten imádják a fantasztikus filmeket. Annál jobban már csak a számítógépes játékokat. Van is a srácnak két számítógépe otthon, és hálózatba kötve szoktak Gergővel egymás ellen játszani. Férfiak!!

Mikor Gergő mellém feküdt az ágyban, úgy tettem, mintha aludnék, pedig igazából egy szemhunyásnyit sem sikerült aludnom, hiába próbáltam. Csak Csillát láttam magam előtt, hiába próbáltam másra gondolni, vagy éppen nem gondolni semmire, mindig ő jelent meg a szemem előtt. Gergő alig tette le a fejét, már horkolt is, ezzel is megnehezítve azt, hogy én el tudjak aludni. Elszámoltam 100-ig, de nem aludtam el, aztán száztól visszafelé, de 20-nál elakadtam. Kimentem a konyhába, gondoltam hátha egy pohár langyos tej segítene álomra hajtani a fejem. Belenéztam a folyosón lévő tükörbe, ahonnan egy kócos, elgyötört arcú szürke lány nézett vissza rám. El is borzadtam magamtól. Én kellek Csillának? Nálam sokkal szebb lányokat is megkaphatna magának. A combom is túl vastag, az orrom is nagy. Biztos nem is tetszem neki, csak hirtelen jött az ötlet, hogy ágyba bújik velem, de holnapra átgondolja, és majd a köszönésemet sem fogja fogadni. Én meg itt álmodozok róla. Aztán meg majd jól hoppon maradok!

Ahogy ittam a tejet, azon gondolkodtam, hogy vajon Csilla szereti e a tejet. Biztosan igen. A tejet mindenki szereti. Milyen izgalmas lenne a mellére csöppenteni egy picikét ebből a finomságból... Becsukott szemmel képzeletem magam elé Csillát, aztán rá kellett jönnöm, hogy hiába elégítettem ki magam a kádban, nem könnyebbültem meg tőle, még egy gyenge előjátéknak is kevés, hiszen Csillát akarom!!

Teljesen elgyötörten bújtam vissza az ágyba, és természetesen nem tudtam elaludni. Gergő órája 6.30-kor csörgött, és meglepő frisseséggel ugrott ki az ágyból mellőlem. Gyorsan csinált egy kávét magának, kiszaladt a fürdőbe, majd kis idő múlva már hallottam is, amint csukódik az ajtó mögötte. Gergő elment dolgozni. Magam maradtam.

Pontosan akkorra sikerült elaludnom, mikor a telefonom elkezdett ébresztőt pittyegni.

- A francba!! -mondtam, és ingerülten kinyomtam a kis vacakot, majd a földre hajítottam, mintha az tehetne mindenről.

Nem bírtam felkelni. 7,30-ig forgolódtam, de visszaaludni nem bírtam, a buszt meg már nem értem volna el, így felhívtam a főnökömet, és előadtam magam, hogy milyen rosszul érzem magam, megy  a hasam, és még  ő is egyetértett abban, hogy ilyen állapotban nem mehetek be dolgozni, nem lenne jó, ha lefertőzném az egész irodát. A főnök azt mondta, már úgyis péntek van, egy hosszú hétvége alatt biztosan rendbe jövök, s azzal köszönt el, hogy ír ki egy nap szabit, hétfőn pedig találkozunk.

Neszt hallottam Csilla lakása felől. Biztosan már készülődik, talán nemsoká jön is az első vendége. 

- Hát ez remek! Itt kuksolok magamban, Csilla meg vígan várja a kuncsaftokat! - bosszankodtam magamban.

Zúgást hallottam. Csilla porszívójának a hangja. Fel kellett kelnem, tudtam, hogy ebből már alvás nem lesz. Megittam egy kávét, addigra a porszívó zúgása is megszűnt, így odaültem a számítógéphez, felléptem facebookra. Legnagyobb meglepetésre Csilla is éppen fent volt cseten. Máris felbukkant előttem a kis ablak, Csilla írt rám, amint meglátta, hogy én is ott vagyok. " Hát te nem dolgozol? " Elkezdtem válaszolni rá, hogy "nem bírtam felkelni" de meggondoltam, kitöröltem. Mit szólna hozzá? Mondjam el azt is, hogy egész éjjel rá gondoltam, sőt, még maszturbáltam is, miközben róla fantáziáltam?! Még a végén azt hinné, hogy beteg vagyok.

Csilla újra írt "itt vagy?" 

válaszolnom kellett, de rövidre fogtam: "elaludtam"

Amint a választ megkapta, máris láttam a kis ablakban a szöveget: Csilla gépel. Pár pillanat múlva meg is kaptam: "Ezek szerint jól sikerült az éjszakátok!  :) És, ezek szerint itthon leszel ma  :) képzeld, a délutáni vendégem lemondta a körömépítést, így én is szabad leszek délután! Randi?"

Ahogy végigolvastam, kivert a víz is. Randi?? Ilyen egyértelműen?? Hát legyen, akkor ne beszéljünk félre!

"Rendben! Szólj, ha végeztél" - válaszoltam, majd ki is léptem a facebookról, hiszen össze kellett szednem magam délutánra.

Reggelizés közben az jutott eszembe, hogy vajon Csilla szőrteleníti e magát ott lent. Ha igen, akkor nekem is teljesen szőrtelennek kellene lennem, viszont, ha nem, akkor mi van, ha őt taszítja a szőrtelenség? Van, aki retrósan szereti. Ami engem illet, legalább hetente egyszer borotválom, sőt, Gergőtől is elvárom, hogy ha nem is borotválja, de nyírja fanszőrzetét egészen rövidre. Addig tanakodtam magamban, míg arra jutottam, hogy mivel hosszúra már nem tudom növeszteni délutánra, így frissen borotválva fogok érkezni hozzá. Lesz ami lesz. Vagy bejön, vagy nem. És amúgy is. Talán nem is fogunk szeretkezni. Abban azonban biztos voltam, hogy nem rajtam fog múlni.

 

süti beállítások módosítása